2013. május 24., péntek

Önvédelem

Defendo - Önvédelem
Az önvédelem elengedhetetlen olyan helyzetekben, amikor saját és mások testi épsége van veszélyben. Az Önellátáshoz azért kapcsolódik az önvédelem, mert a jövőben az élelmiszer és egyben a tiszta ivóvíz is kincs lesz, amiért a városi emberek bármit képesek lesznek megtenni az életben maradásuk céljából. Első számú célpontjaik tehát mi leszünk, akik már  függetlenek a közüzemi szolgáltatásoktól és az alapvető élelmiszerek megvásárlásától ill. egyes esetekben az tiszta ivóvíz is függetlenül - víztisztító berendezéseink által - a rendelkezésünkre áll.

Az önvédelem valamilyen szinten minden emberben ösztönszerűen megvan.
De komolyabb, random helyzetekben tudnánk, hogy mi lenne a helyes cselekedet magunk és mások testi épségének a megőrzésére?

Legjobban az önvédelmet természetesen gyakorlás utján lehet elsajátítani, annyiszor begyakorolva, hogy ha az álmodból felkelve is tudj rögtön és helyesen cselekedni.

Ha találsz a környékeden valamely önvédelemmel/harcművészettel/küzdősporttal kapcsolatos edzéseket, akkor ajánlom ezeket a figyelmedbe!

Néhány önvédelemmel kapcsolatos szervezetek Magyarországon:

KRAV MAGA
A Krav-Maga egy magyar háttérrel is rendelkező - hiszen az alapitó, Imi Lichtenfeld Budapesten született és Pozsonyban nőtt fel - önvédelmi és taktikai rendszer. A Krav-Maga jelentése közelharc, célja az egyén önvédelmi készségeinek kifejlesztése.
Számos irányvonala van, mi Magyarországon a civil verziót oktatjuk.
Kezdetben katonai harci rendszer volt, mint ahogy a legtöbb ma tradicionális stilus is katonai harci rendszerként kezdte pályafutását. Később merült fel az igény a civilek részére is tanulható és alkalmazható technikák kifejlesztésére, illetve a nagyobb körben történő oktatásra.
A Krav-Maga ma már nem csak Izraelben része a katonai képzésnek, de bekerült a katonai közelharc oktatásba Lengyelországban, Svédországban, Finnországban, Franciaországban, Dániában, Norvégiában, Indiában, az USA-ban és Magyarországon is.
http://www.krav-maga.hu

DEFENDO
A Defendo egy eredetileg rendőrségi célokra kifejlesztett, majd a későbbiek folyamán katonai közelharcra átalakított, önvédelmi rendszer. Napjainkban az önvédelmi szempontok vannak előtérbe helyezve az oktatás során, hogy az adott ország önvédelemről alkotott jogi elvárásaiba beilleszthető legyen. A lehetőségek skálája viszont igen széles, mert a Defendo egy nagyon egyszerű, mégis jól alakítható, és egyszerű rendszer, így bárki hatásosan tudja alkalmazni, a rendőrtől a katonán át a civil állampolgárig. Megalkotásánál a hatásos működés, és a nagy stressz alatti alkalmazhatóság volt a két fő szempont.
Defendo - Önvédelem
A Defendo egyáltalán nem új keletű rendszer; technikái megtalálhatók több ezer év távlatában szinte az összes harci alakulatnál: a görögök, a rómaiak, a középkori lovagok, majd az első, és második világháborús katonai közelharcoktató könyvek mind hasonló, vagy ugyanolyan technikát alkalmaztak. Plágiumról szó nincs, hiszen egy technikát nem lehet kisajátítani, maximum a technikák rendszerbe foglalását lehet adott személyhez, vagy csoporthoz kötni. Amíg az embernek két keze, két lába, és egy feje van, új dolgot nem lehet kitalálni, ha igazán egyszerű és működőképes technikákat keresünk.
http://www.defendo.hu

TacOpCombat (T.O.C.)
A TacOpCombat több stílus rendszerezett keveréke, ahol a testre ható elvek és a testen található nyomáspontok adják az önvédelmi technikák lényegét.
A rendszer alapvetően katonai és rendörségi célra kialakított önvédelmi rendszer.
Az önvédelmi technikák hatékonysága nagyban függ az egyén anatómiai és biomechanikai ismereteitől.
A rendszer magában foglalja a fegyveres harc elemeit is mint a kés illetve bothasználat vagy a lőfegyverrel történő munka.
Célunk a gyors és praktikus önvédelmi technikák oktatása és a széles látókör kialakítása az önvédelem és a taktika területein.
A képzési rendszer 10 szintje alatt a tanuló megismerkedik és elsajátít több olyan technikát illetve elméleti - taktikai anyagot ami az utcai konfrontációknál alkalmazható.
A rendszer Defensive és Agresszív elemeket is magában foglal, mert egy-egy szituációban nem feltétlen az agresszív megoldások kerülnek előtérbe.
http://www.tacticalopcombat.hu

KEMPO
JIU-JITSU
KYOKUSHIN KARATE
....

Egyéb önvédelmi rendszerek, harcművészetek és küzdősportok is lényeges magabiztonságot adnak ill. a magunk testi épségének nagyobb mértékű sértetlenségét jelentik az egyes szituációkban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése